Az első női karakter a jó
családból származó, gazdag, személyiségét illetően első látásra is erős és
határozott, de kimért fiatalasszony, aki mindig tudja hol a helye, mit kíván
tőle az illem adott helyzetben, és ennek megfelelően cselekszik. Persze nem áll
tőle távol a hideg és megfontolt kegyetlenség sem, de csak és kizárólag annak
érdekében, hogy megóvja a magáról és a családjáról a külvilágnak vetített
képet. Mindig hűvösen mosolyog, de sosem nevet teljes szívvel. Teljesíti minden
kötelességét férjével szemben, de mivel okos is, gyakran sikerül elkerülnie az
éjszakai tennivalókat. Erős kézzel fogja össze a háztartást, remekül tervez,
szervez, irányít. Hogy ezen felül mit
érez- vannak-e egyáltalán egyéb érzései- ki tudja. Azonban a történet során,
ahogy csökken az szereplői szükségessége- talán saját érdeklődése-, úgy fakul
lassan hajának csillogása is, arca szinte beleolvad a háttérbe, eltűnik, mint
régi poros kép a falon. Csak a ruha marad súlyos, látványos, hangsúlyosan
emelkedő- süllyedő keblekkel, mint egy tartalom nélküli díszes páva.
Aztán ott a szegény-, de nem
koldus sorsú asszony, aki szolgál. Egy háznál cseléd, bejárónő, esetleg
ápolónő. Csupa szív lélek, kicsattanó egészség, vidámság, hétvégenként a
kirakodóvásárra jár, mert ott muzsika is akad. Nem átall futni, játszani,
mintha mindig süldő lány maradt volna, akárhogy tépázta is eddig az élet. Bár
csinosan öltözik, tiszta és ápolt, külseje felületes szemlélődésre sohasem
vetekedhet a gazdag úri asszonyéval.
A két sors egy dologban egyezik,
s ez az ÚR, akiért mindketten rajonganak valamiért. De nem, nem az égi úrról
van szó. A ház uráról, nagybetűkkel. A középkorúan is jóképű, jó modorú,
udvarias, megértő, élces humorérzékkel megáldott, kissé csalódott, de ezt
egyenes gerinccel tűrő etalonról. Ő a férfi. Ő, aki vadászni jár, lovagol, a
társaság középpontja, de otthon is kitölti a teret. No persze, nem az egójával,
hiszen bár tisztában van a képességeivel, nem kérkedik vele (ez nem felelne meg
az imidzsének) de a szellemével van mindenütt jelen. Mindenki felnéz rá és
bárki tanácsot kérhet tőle-nem fog csalódni. Nem csoda, ha a két kérdéses
asszony is csügg minden szaván, amit kiejt vonzó vonalú száján. Természetesen ő
a férj. A préda, akit a gazdag asszony családja ejtett a férfi ősi címének
megszerzése érdekében. S a szegény asszony: a régi, beteljesületlen szerelem.
Tehát, alapfelállás szerint a
férfi egyrészt jól szórakozik élete során, a háztartással dolga nincs, asszonya
tervez, szervez, kézben tart. Másrészt keményen küzd, hogy a boldog házasság, a
sikeres élet mázát fenntartsa. Összesítve elégedetlen- hogyan is lehetne más.
Innentől már adott is a móka. Ők hárman együtt, párhuzamosan, néha egymásra
merőlegesen, de visszafordíthatatlanul haladnak a „boldog” vég felé. Ez a
befejezés eleve elrendeltetett, s csak attól függ, az író milyen társadalmi
környezetből származik. Esetleg attól, hogy mennyire hajlamos a lázadásra. Mint
egy döntésfa folyama, úgy áramlik a történet az emberi klisék zuhatagán.
A kifutás kétesélyes: nyerhet a
józan ész, ezzel együtt az adott szó szavának igaza, a vállalt elkötelezettség,
melyet megszegve sérülne a felállított kép is. Másrészt győzhet a szerelem is,
a társadalmi korlátok ledöntésével élhet boldogan együtt a két régi szívtárs.
No persze, egyik megoldás sem lehet tökéletes, néhány külső, de a
főszereplőkhöz szervesen tartozó személy biztosan sérülni fog. Talán a
közmegítélés is. Talán a boldogság is. S hogy mi lenne a jó megoldás? Ez igazán
csak ízlés kérdése. Az biztos, hogy ezek a dobozba szorított személyiségek nem
működhetnek örökké úgy, mint egy gép. Viselkedésük előbb, vagy utóbb biztosan
el fog térni a társadalmilag elvártól.
Vajon jogos-e a gazdag
fiatalasszony elvárása, hogy férje a használható vagyonért cserébe hűségesen és
tisztelettel- ne adj isten- szeretettel bánjon vele. Csodálkozhatunk-e, ha az
állandó távollétekre, kilengésekre, elvágyódásra merev visszautasítás a válasz.
Felróható-e hibájának, ha már nem tud férjéhez vággyal közeledni, ha számára
csak egy viaszbáb marad. Hiszen nem kap megbecsülést munkájáért- hiába ő tartja
kézben a háztartást, rendez szó nélkül összejöveteleket, ezt természetesnek
tekintik. A korai büszkeség, hogy férje oldalán peckesen sétálhat, mutogathatja
„nyereményét”, az évek során frusztráltságba csap át, ami boldogtalansághoz
vezet.
S a szegény asszony látszólag
nemtörődöm vidámsága, a más asszony férjének óhajtása- nem törvényszerű-e adott
helyzetben? Akinek egész életét a szükség, a mindennapi küzdelmek hálózzák be,
nem csoda, ha levezetésként szélsőséges hozzáállást választ. Hol
felelősségteljes, hol gyermeki, hol sír, hol nevet. Bár furdalja a kétség
viselkedése miatt, mégis elfogadja a régi szerelem hívószavát.
S középen ott a férfi, az ideál,
aki minden képnek meg kíván felelni, amit az emberi fejlődés, a korok során
áthaladva elé állított.
Úgy látszik, ezek a klisék az
évszázadok alatt ciklikusan változtak. Egy állandó elvárás köré csoportosul az
egyre bővülő lista: utódot kell biztosítani. Ez a mag, amely sosem változik. A
nőknek alapvető joguk és kötelességük ennek a pontnak megfelelni, különben nem
is nők igazán. Talán ez az egyetlen olyan tétel, amelyet maguk a nők állítottak
fel maguknak, és hangoztatnak főleg azok, akik ezt a feladatot már kipipálták
az életüknek nevezett listán. A hagyományos, a nő férjhez megy, gyereket szül
és nevel, háztartást vezet és főz mentalitásból a későbbi modern nő igyekezett
kitörni. Már nem maradt otthon, munkát vállalt. Pénzt keresett. Ezzel együtt
nőttek az igényei is. Szebb ruha, az alapvető higiéniánál magasabb szintű
ápoltság. Jobb állás. Magasabb pozíció, több munkahelyi siker. Önérvényesítés
az otthon falain kívül is. Vagy még inkább csak ott, hiszen a háztartással járó
problémák megoldását, a bevásárlást, a gyereknevelést csak kevés számú társ
tartotta munkának- következésképpen nem járt értük külön elismerés, dicséret.
Na, igen, de a több idő a munkahelyen kevesebb időt jelent otthon. Egyenesen
következett a házastársi elégedetlenség. A kedves feleség már nem elégszik meg
a férj sikerével, saját részt követel. Már neheztel a háztartással járó
felelősség egyoldalú megosztásával kapcsolatban. Már neki is van pénze, nincs mindenben a társára utalva. Jött a lovon átlendülés. A
„modern” szüfrazsett, aki szinte megtagadva női mivoltát, küzd és harcol az új
jogokért, és igyekszik kilépni a korábban megszokott falak közül a nagyvilágba.
Úgy, hogy a régit teljesen elfelejti. Férfiként él, gondolkodik és cselekszik.
Gyereket már nem nagyon vállal, nem fér bele az idejébe. Megmutatja, hogy
mindenre képes, amire a férfi. A lágy női vonalak kezdtek teljesen
elszögletesedni.
Azonban még a mai korunkban is
világosan látszik, nagy átlagban a nők sohasem érnek el olyan megbecsülést és
rangot- ezzel együtt fizetést-, mint a velük minden szempontból azonos szinten
álló férfiak. Így érthető, ha lassan csiszolódott a kép, és a nő csak-csak
visszatért az otthon falai közé- újra gyereket nevel és főz- boldogan és
elégedetten várja haza urát nap végén, csinos ápolt, szenvedélyes- persze
mindezt a saját munkája mellett. Mert azért ez az igény mindkét oldalról
megmaradt. Jól jön a plusz pénz. Jól jön a „kiteljesedés”. Ez a modern
társadalomban amúgy is alapvető elvárás. A következő mutálódott szint az a
teljesen önálló nő, aki már nem a hagyományos munka útján jut pénzhez és
sikerhez. Jó kapcsolatok útján szerzi meg, amire szüksége van. Állandó társa
nincs, időnként egyedül él, nem jár dolgozni, csak vásárol és sétál. Ad magára.
Pontosítva csak magával foglalkozik. Célkeresztben lófráló vad, akit érdemes
elejteni, de megvan az ára. Felelősséget nem vállal, sem magáért, sem a
tetteiért. Mint ahogy gyereket sem. S hogy vágyna-e rá? Hangoztatja, hogy nem.
Boldog így, és elégedett. És hogy hová tart a női nem ezek után? Lehet, hogy
mint a főnix, hamvaiba omlik, majd feltámad. Újra fellángol az igénye a
hagyományos családmodell iránt. Talán újra inkább „csak” gyereket nevelne.
Talán már nem szeretne munkába járni.
Akárhonnan is közelítjük meg a
problémát, mindig újabb és újabb kérdések merülnek fel. Egy alapvető konklúzió
azért mégis csak levonható: nem lehet a nőket dobozba kényszeríteni. Így, vagy
úgy, de ki fognak belőle törni. S hogy mit szeretne elérni- férjet, gyereket,
karriert, tudományos címet- hasztalan kliséket aggatni rájuk. Ezt jelenti a nő,
és kész. Így egyben.
