...Nem gondoltam volna, hogy ezt válaszolja. Mindig olyan jókedvűnek tűnt, és leginkább gondtalannak. Ahogy ültünk egymás mellett a kápolna tetején, lábunk előtt elterülve a város, egy- két pillanatra elfelejtettem mindent. Újra egyszerűnek tűnt a világ. Egyszerűnek és boldognak. Mint amikor kisgyermekként az ember a folyamatos rohangálás után leveti magát a földre és csak fekszik, érzi a fű illatát, látja maga fölött a kék eget, pár madarat és minden olyan végtelenül könnyűnek látszik. Amikor még nincs felelősség, bűntudat és megbánás. Nem kell minden cselekedet előtt megfontoltan gondolkodni. 

Oldalra sandítottam. Csak nézett maga elé meredten, de nem a szikrázó napsütést látta, sem a gőzölgő járdákat eső után párologva. A saját világában járt, ahol a könnyelműség gyorsan megbosszulta magát. Két hete tudja, hogy terhes. 

Terhes tizenhét évesen, terhes egyedülálló anya gyermekeként, terhes szegényként, terhes végzettség nélkül, terhes- egyedül. Mert a "SZERELEM", három hónap lángolás, nevetés, önfeledt hancúrozás után lelépett. Szó nélkül. 

Szerintem várható volt. Amikor megpróbáltam figyelmeztetni, hogy ez a srác is csak szórakozni akar, megsértődött, és egy hétig nem beszélt velem. "Szórakozni, mint, te, ugye?" 

Pedig ismerem a fajtánkat. Mit vár ennyi idősen? Tény, hogy Robi egy gerinctelen bunkó is volt. De nem ígért semmit, ezt Emma is tudja. Mi a fenét lehet ilyenkor tenni? 

-Emma.

-Hm.

-Emma, nézz rám! Gondolod, hogy tényleg ez a legjobb megoldás?

-Tudsz jobbat? Tudsz olyat mondani, ami jó megoldás? Persze, Neked könnyű, nincs terhes barátnő a nyakadon, nincsenek megélhetési problémáid, nincs egy alkoholista anyád, akit csak a pia éltet!

-Ne csináld ezt...

-Áá, sajnálom.! Nem akartam...tudom, mindig csak jót akartál nekem, de ebben nem tudsz segíteni. Meg kell tennem!

-folyt. köv.-