Üt az óra

Látod a holdat, Szerelmem, hogy süt le ránk? Üt az óra...hallod csalóka énekét? Marja szívem a vágy, jöjj, kérlek, vonj karodba, ölelj át, nincs hátra sok időnk, mindjárt véget ér a világ. Derengő holdvilág töri meg a köd fátylát, csak egy pár táncol, ne gondolkozz Kedvesem! Elmúlik ez a pillanat, belehalunk mindketten!

Te és Én, az éj örvénylő tengerén, elomlunk könnyedén, megtörik a varázs, hát ne engedd még! Szoríts, csókolj, táncolj, mint egykor rég! Körbe- körbe, űz a láng, ez a halál? Érzem hideg szelét, ments meg hát!
Egy ócska kis keringő, ennyi jut még nekünk, gyere, add a kezed, szíved már úgyis enyém.  Csak egy utolsó tánc, egy apró fuvallat, ennyi a sorsunk, egy végső vallomás, de ezt el kell járnunk.

Te és Én az éj díszes zenedobozán, kettecskén siklunk a bűn sötét bársonyán, kérlek, ne engedj még!
Körbe- körbe, könnyedén, bűvös érzés, repít, taszít, vonz és húz. Egy lépés előre, egy hátra- szemedbe nézek, örvénylek- röpke gyönyör,  zuhanok- tarts még, tarts örökké, de legalább ez a pillanat legyen miénk! Csalóka mámor, önhitt szenvedély, apró hazugság: nem lesz vége soha már?

Te és Én az éj örök körhintáján,  ülünk a cifra hintón, vagy tán a lovon, nem is tudom már...Örök körforgás, csodás kincs, méltó gyönyör; csak egy táncot , egy utolsót! Aztán engedlek, hidd el, nem hagyok mély sebet, az enyém súlyosabb- tépett szélű vérző kín, de egyszer majd ez is beheged...Nem kell gyógyfű, olcsó varázs, bűbáj, mákony, tévedés, nem kell válasz, csak nézz rám egyszer, ölelj még! Ölelj, csókolj, add a szád, éltet még a csalfa remény, örök tánc...De csitt: üt az óra megint...